Camelbak Vértesi Terepmaraton, avagy az ember mindenre képes!

És eljöve a nagy nap! Testben, de inkább lélekben felkészülve, az izgulásnak és az óraátállításnak köszönhetően jó keveset aludva arra ébredtem, hogy indulni kell! Mivel Száron vannak rokonok, bevállaltam, hogy én fuvarozom a csapatot. Beállítottam két órát is, hogy ébresszen. Nem lehet késni! Ez ahhoz túl fontos dolog!
Reggel kinéztem az ablakon, száraz minden, az éjjel nem esett. Remek, jó előjel! Egy kis reggeli, felöltözés, indulás. Mindenki megvolt, irány Szár.
Lackó unokatestvéremnél hagytuk az autót, onnan mentünk a sportcsarnokba. Futós cuccban sétálva bizony vacogtunk. Nagyon hideg volt. De nem is ígérek mást. Legalább az eső nem esik.
Megérkezvén a csarnokba jó hosszú sor fogadott. Ajha, mennyi fanatikus! A hosszú sor hamar elfogyott a rajtszámot átvettük és jutott idő a bemelegítésre is. 8:05-kor elrajtoltunk.

Szár - Körtvélyes, geodéziai torony, 5.85 km, 315m szint:
Na ettől a szakasztól féltünk a legjobban. Ez volt az itiner szerint a legnagyobb emelkedés az egész távon. Erre gyúrtunk a keddi futáson is. Na itt annyira nem ment fényesen. A meredek részeken gyaloglással tettük meg. Gondolnom kellett arra is, hogy ez bizony csak az eleje. Ha most itt izomból felfutok mi marad a végére? András persze megint robotpilótára váltott, és ott is futott ahol mi már rég gyalogoltunk. Meg sem próbáltam utána csinálni, erre születni kell. Azt persze mondanom sem kell, hogy a reggeli álmosság hamar elszállt. Mivel az igazán meredek rész egy rövidebb szakasz volt, hamar összerázódtunk és együtt értük el a tornyot. És ott jött az első meglepetés. Terülj-terülj asztalka fogadott. Az a bőség és sokféleség nagyon meglepett. Volt mazsola, más aszalt gyümölcs, csoki (Milka!!!), sós rágcsálni való, víz. De erre még rátettek egy (több!) lapáttal a későbbi állomásokon. Volt olyan hely ahol vajas és zsíros kenyér, oliva bogyó, vegyes savanyúság, uborka, cola, izo ital, alma bővítette a kínálatot. Hát lenne mit tanulnia a BSI-nek.

Körtvélyes, geodéziai torony – Csákányospuszta, 6.81km, 65m szint:
A masszív bekezdés után szanatórium jellegű szakasz következett. Emelkedő nem nagyon volt, gyakorlatilag lefelé futottunk. Volt viszont olyan meredek lejtő, hogy az egyszeri futó inkább emelkedőn futna, mint ott lefele. Természetesen az ellenőrzőponton a szokásos bőség. Már itt ittam egy kólát, kellett a cukor és az élénkítés. Az aszalt gyümölcsök nagyon bejöttek, sokkal jobb, mint a szőlőcukor.

Csákányospuszta – Vitányi vár, 4,22km,  151m szint:
Ez volt a következő meredek szakasz. Mármint az itiner szerint. Csákányospuszta után a Mária szakadékban kellett visszafutni. Na itt is voltak meredek részek. A futás itt is esélytelen volt, maradt a gyaloglás. Mármint a Pistinek meg nekem. András csak ott hagyta abba a futást, ahol már embertelenül meredek volt. Az együtt futásunk sajátosságai már itt kezdtek körvonalazódni. A menü a következő: jön az emelkedő András még fut, mi már rég gyalogolunk. Emelkedő vége, jön a lejtő: András még mindig fut, de nagyjából ugyan azzal a sebességgel mint felfele!!! És itt nem lassú a tempó, mert 8km/h átlagot tartottuk. De mi lefele sokkal bevállalósabbak voltunk, hamar beértük az Andrást, sőt ha ismét emelkedő volt előttünk tovább is futottunk, úgy is utolér, míg mi megint gyalogolunk. Hát nem vagyunk egyformák.
Miután kijöttünk a Mária szakadékból ismét simább terep fogadott. Mire elértünk a Vitányi várhoz nekem olyan érzésem volt, hogy lefutottunk a várhoz és nem felfele. Sokkal többet futottunk lefelé mit fel. Érdekes érzés volt. Az ellenőrzőpont a várban várt ránk. Viszont a frissítőállomás a vár alatt a továbbvezető úton volt. Itt is olyan lejtőn kellett lemenni, hogy az embernek szinte tériszonya volt. Nagyjából azzal a sebességgel mentünk le rajta mintha felfelé mennénk. Aztán jött a szokásos evés, ivás.

Vitányivár – Várgeszets, 7,71km, 240m szint:
Izmos szakasz volt ez is. Volt itt minden: meredeken fel-le, lankásan fel-le. Tiszta hullámvasút. Mielőtt beértünk Várgesztesre egy jó hosszú lejtő jött, ami nem épp az András terepe, kicsit szét is szakadtunk. De természetesen Pistivel megvártuk az András. Ja-ja és közben gyalogoltunk felfelé. Ez volt a féltáv: 24,59km. Még jó állapotban voltunk, a körülményekhez képest mindenképp. Szólnom kell egy nagyon fontos tényezőről: az időjárásról. Remek idő volt. Néha még a nap is kisütött. Igaz hogy hideg volt és én néha fáztam is, de az emelkedőknél ez változott. Áldottuk a szerencsénket és bíztunk benne hogy még elkísér minket egy jódarabon.

Várgeszets – Hirczy emlékmű, 4.63km, 90m szint:
Ez a szakasz könnyűnek ígérkezett. Igaz hogy volt 90 méter szint írva, de majd 5 km alatt fel sem fog tűnni. Tévedtünk. Ahogy kijöttünk Gesztesről, rögtön az ölünkbe kaptuk az egészet. Jött a futás, gyaloglás, mászás, mikor épp mire tellett. Leküzdve a meredek szakaszt kijutottunk a műútra. Ne ez álomszerű volt. Sima szakasz, nem kellett állandóan vizslatni az utat, mit kell kikerülni és enyhén lejtett. Itt nem bírtam megállj parancsolni magamnak és egy kicsit átmentem önzőbe. Jó tempót sikerült mennem, ami magam is meglepődtem, és nem vártam be a többieket csak az ellenőrzőpontnál. Ez a szakasz kifejezetten jól esett. Ez azért volt nagy szó, mert itt már a 30. km felé közelítettünk 861m szintet leküzdve. Na nem is volt több ilyen.

Hirczy emlékmű – Kapberek-puszta, 6,66km, 235m szint:
Ez volt az utolsó nagy kihívás. Ahogy az emlékműtől elindultunk az út folyamatosan emelkedett, de alattomos, alig észrevehető módon. Ez nagyjából a szakasz feléig tartott. Általában én mentem elől, tempót diktálva. De jöttek a komolyabb emelkedők, nekem meg a holtpont. Megint elkezdtem émelyegni amikor felfelé futottunk. Nem ment a dolog. Csúfos sétába torkoltam. Nagyon bosszantott. Azt hittem a lábam fog lezsibbadni, vagy az oldalam szúrni, vagy akármi más. Na de hogy ezt! Ehh, dühített. Ettem ittam mindig, hogy legyen kalória és folyadék. Valamit valahol elszúrtam. Az érdekes az, hogy lefelé viszonylag jól ment, csak felfelé szédelegtem, émelyegtem. Ez mitől lehet? Nagy nehezen felvánszorogtam az ellenőrző pontra. Mindegy ezt már leküzdöttük, megvan. Innentől már könnyű lesz a terep. Itt valahogy megkívántam a sósat és kis sós perecet ettem meg vizet ittam. A nem éppen jó hangulatomra az időjárás is rátett egy lapáttal, eleredt az eső. De nézzük a dolog jó oldalát, megtettünk 35 km-t szárazon. Ami hátra van megtesszük már akárhogyan is. Néztük az időnket, mennyi van még hátra. Kb. egy és háromnegyed óra volt az általunk kitűzött 6 órás szintidőig, de sajna az átlagunk már közel sem volt 8 km/h. Nem sok esélyt adtunk annak, hogy beérünk 6 órás időn belül. Nem baj, a 6 óra 10 perc is jól fog mutatni… Ekkor megszólalt a kisördög, na nehogymá’ ezen múljon. Én bizony rákapcsolok. Arról fingom sem volt hogy ugyan miből, meg hogyan, meg mi lesz a többiekkel, de ekkor már egy kicsit elzombisodtam. Így vágtunk neki az utolsó előtti etapnak.

Kapberek-puszta – Hallgató-völgy, 6,31km, 45m szint:
Elindultunk. Elkezdtem futni. Most vagy a többiek voltak már fáradtak, vagy én kerültem valami más dimenzióba, de rendszeresen elhúztam tőlük. Ilyenkor tényleg valami zombi módon futottam és gőzöm sem volt hogy mitől bírom még így. Ha jött egy nagyobb emelkedő akkor eszméltem fel, hogy hoppá, mi van a többiekkel. Ilyenkor séta, többiek bevár. Szegény Pisti már nagyon elkészülhetett, mert jóval András mögött jött mindig. (mint utóbb kiderült egy csak pillanatnyi mélypont lehetett) Abban reménykedtem, hogy egy kicsit inspirálja a többieket, hogy elhúzok és jó időt tudunk futni. (a kisördög ott sugdolódzott állandóan: 6 óra, 6 óra, 6 óra) Tiszta elmebaj. Elérkeztünk az utolsó ellenőrzőponthoz. 42,19 km!!! Maraton!!! Az a 1141m szint leküzdése már mellékes.

Hallgató-völgy – Szár, sportcsarnok, 5,66km, 20m szint:
Mindent bele! Itt már nincs taktika, nincs erőbeosztás, itt az utolsó tartalékok felélése van. Az idő szorít, elmúlt fél kettő. Ismerős terepre fordultunk, a kezdeteknél is ezen az úton jöttünk ki a faluból. Ez azért volt jó, mert tudtam, hogy milyen szakaszokból fog állni, és rá tudtam készülni lelkileg. Hát így sem volt könnyű. Rettentő hosszúak tudnak lenni az erdei szakaszok, az utcák a faluban. Valahogy sokkal hosszabbak, mit amikor kifele jöttünk. Pisti sejtelmesen oda szólt: ha háromnegyed kettő lesz szóljak neki. Szóltam. Na akkor Ő került másik dimenzióba. Vissza kettő padlógáz, elhúzott csak úgy porzott az út utána. Én is mentem a magam tempóját, még mindig nem értve és csodálkozva hogy mitől bírom még így. András is futotta ami tőle tellett, igaz elmaradt mögöttem egy kicsit, de közel sem annyira, mint amennyire a Pisti porzott el. Hiába no, ezt teszi a fiatalság. Mielőtt beértünk volna a faluba igazi meglepetés várt minket. Elsősorban Andrást. Szilvi a felesége, annak barátnője és még egy ismerősük ott álltak és vártak bennünket. Igaz főleg nem nekem szólt, de jól esett. Volt fotó, bíztatás, éljenzés. Köszönöm! Végig futottunk a falun. András mögöttem bő száz méterrel, Pisti előttem legalább a duplájával. Elfutottam az oviig. Onnan már egy lejtőn kellett csak lefutni a sportcsarnokig. Megvártam Andrást. Ezt együtt kellett befejeznünk. Ennyivel tartoztam neki, szerintem. Befutottunk jó idővel, DE MÉG MILYEN JÓ IDŐVEL!!!! 47,85km : 5 óra 52 perc! Na kisördög mehetsz haza, megtetted a magadét.


Ugyan ez mástól, másként: http://alfiedzesnaploja.blogspot.com/